Volt egy ridegszívű nagymamám, aki amikor nálunk volt látogatóban, mindig igyekezett megnevelni bennünket. (Szegény anyám, minden ilyen hétvége arról szólt, hogy ezerrel próbált megfelelni, de mi, azaz a gyerekei és a férje, minden mozdulatunkkal lejárattuk m.mama előtt.)
Szóval M.mama egyszer azt mondta, hogy egy kultúrált ember akkor is a szája elé teszi a kezét ásítás közben, ha egyedül van egy sötét szobában. Ezen nagyon elgondolkoztam és a következő akadékoskodással kezdtem bosszantani M.mamát: Igen ám, de ha valaki egyedül van egy sötét szobában, arról soha nem derül ki, hogy valóban a szája elé teszi-e a kezét ásítás közben. Ez paradoxon?
