Tegnap este lefeküdtünk és vártam, hogy elaludjak. De iszonyú ideges és feszült voltam, eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy a telihold ezerrel süt bele a pofámba, és attól nem csitulnak a különösen agresszív gondolataim, amelyek mindig azzal végződtek, hogy beleverek egy óriásit xy-nak a pofájába, vagy lelövöm egy nagy puskával. Valami miatt csomót pörögtem wiwes adatlapokon meg a sajátomon, és a belga különböző agresszív szövegeit próbáltam felidézni, hogy az milyen jól mutatna a bemutatkozásom helyén. Beugrott az is, hogy a wiw tulajdonképpen változtat kicsit az emberek életén, de minimum faktorként szerepel. Olyan, mint annak idején lemenni a Liszt Ferenc térre és ott belebotlani csomó ismerősbe, azzal a különbséggel, hogy az többé-kevésbé egy adott szubkultúrára vonatkozott, míg a wiwen mindenki fent van.
Aztán meguntam a forgolódást, bevettem egy xanaxot és lehúztam a redőnyt. És mit ad Isten? Hát persze, hogy a wiw-vel álmodtam, méghozzá azt, hogy kíméletlenül töröltem az adatlapomat. Most ez jel lenne? Kicsit mániákus lettem wiw-ügyileg (is), naponta többször belogolok és megnézem az általam nagyon utált fejek adatlapjait (ezeket főleg), meg azokat, akikkel már nem vagyok kapcsolatban, de jó lenne, és pusztán ezért vagyok rájuk mérges illetve utálom őket. Utóbbi csoportba találkozik például Éva.
Visszatérve oda, hogy wiw-ügyile is mániákus lettem: van csomó ilyen kattanásom. Például tudatosan kellett magamat leszoktatnom arról, hogy a csávóm egy volt pszeudonőjét (LK-t) minden áldott nap csekkoljam a Nők Lapja fórumán. Pár hete aztán elhatároztam, hogy ezt az ostoba kényszeres kémkedést felfüggesztem és szerencsére sikerült betartani.
