HTML

Nem én voltam!

Egyáltalán nem vicces, ha az ember nem normális.

Friss topikok

Linkblog

bevonzani?

2007.10.03. 09:15 :: machinator

- Megbetegedett a két kiscica, Móric és Névtelen kisasszony, macskanátha. Szánalmasan tüsszögnek és szortyognak, csak az élniakarás tartja bennük a lelket.

- Zsuzsit pénteken megint operálják, mert újabb cisztát találtak nála. Iszonyúan be van parázva, hogy kiveszik a másik petefészkét is, sőt a méhét, és nem lehet gyereke. Hiába próbál rá hatni az ember, hogy minek gyerek, ki nevelné.

Persze ezen dögvész láttán megjelent az évtizedes félelmem: Mivel érdemeltem ki ezt? Mit tettem, hogy már megint rombolok magam körül? Isteni büntetés.

Oda már azért eljutottam, hogy legalább az eszemmel tudom, hogy ezek rajtam kívülálló/tőlem független dolgok. És segíthetek, persze. De nem én vagyok a felelős. Nehéz integrálni ezt a gondolatot.

Aztán persze voltunk Lakatosnál a macskákkal és ma reggelre már jobban voltak, kell még vinni őket, de meg fognak gyógyulni. A Zsuzsi-téma ennél kicsit cifrább.

Szólj hozzá!

egyedül szeretni

2007.09.27. 19:14 :: machinator

A cél, hogy ne dacból, magányból, méregből akarjak egyedül lenni. Hanem mert egyedül lenni jó.

1 komment

tanácsadó

2007.09.27. 19:09 :: machinator

Álmomban tanácsadó voltam egy spanyol nyalvű országban. Ami meglep, hogy nem aggódtam annyira. A nyelvi nehézségek zavaróak voltak, tekintve, hogy álmomban sem tudtzam spanyolul. Szállodában laktam, munkarésze nem volt. De nem féltem, és ez fontos.

Szólj hozzá!

egész

2007.09.26. 08:35 :: machinator

Valahogy egész vagyok önmagamban egy pár napja. Nem vágyom másokra, B.-re sem. Jó így nagyon. És egy furcsa - új - érzés: tegnap a viszontagságok estére annyira befeszítettek, hogy a fél karomat odaadtam volna egy üveg borért. Ittam, ittam, és ültem az erkélyen, cigiztem, de elkezdtem parázni a kontrollvesztés/szédüléstől. És ekkor megszólalt a ráció, amely oly ritkán mutatkozik: "Dehát pont ezt akartad, nem? Süppedni!" Ezután már nagyon jó volt.

Szólj hozzá! · 1 trackback

ásít

2007.09.21. 08:51 :: machinator

Volt egy ridegszívű nagymamám, aki amikor nálunk volt látogatóban, mindig igyekezett megnevelni bennünket. (Szegény anyám, minden ilyen hétvége arról szólt, hogy ezerrel próbált megfelelni, de mi, azaz a gyerekei és a férje, minden mozdulatunkkal lejárattuk m.mama előtt.)

Szóval M.mama egyszer azt mondta, hogy egy kultúrált ember akkor is a szája elé teszi a kezét ásítás közben, ha egyedül van egy sötét szobában. Ezen nagyon elgondolkoztam és a következő akadékoskodással kezdtem bosszantani M.mamát: Igen ám, de ha valaki egyedül van egy sötét szobában, arról soha nem derül ki, hogy valóban a szája elé teszi-e a kezét ásítás közben. Ez paradoxon?

Szólj hozzá!

pénzhiány

2007.09.14. 09:15 :: machinator

Nehogy véletlenül beleunjak a nettó szorongásba, anyagi gondok ütötték fel a fejüket, pontosabban folytatódik az egy éve állandósult pénzpara. Yippppiiiiii.

Szólj hozzá!

nehéz idők

2007.09.13. 12:00 :: machinator

Nehéz időket élek, rengeteg a szorongás. Xanax reggel, délután (hazaindulás előtt) is xanax. Terapeuta-váltáson pörgök, bár már az egy új módszerbe vetett hitem is kezd fakulni.

Tegnapelőtt volt egy nagybetűs veszekedésünk B-vel, aki kétségbeesésében rámordított: "Azt hiszed, csak a te gyerekkorod volt szar?" Nem, nem hiszem, sőt azt gondolom, hogy az embere 90%-ának nem volt olyan jó a gyerekkora, mint amilyennek lennie kéne, mindazonáltal nem ismerek és nem ismertem senkit (a saját nővéremen kívül), akinek a szar gyerekkorából adódó sérülések ennyire megnehezítenék a mindennapi életét.

 

Szólj hozzá!

puffin

2007.08.29. 16:09 :: machinator

egy borzalmas szorongással teli reggel és délelőtt után életem egyik legszívmelengetőbb levelét kaptam:

én:
a puffin tényleg lunda angolul, megnéztem
----

erre B:
:-)
te egy kis baby puffin vagy!!!

Szólj hozzá!

miafaszérnemmegyodaakurzorahovakarombazmeg?????????

2007.08.28. 18:02 :: machinator

Szólj hozzá!

egyedül

2007.08.28. 09:57 :: machinator

Nem otthon aludtam, hanem Dunakeszin, mert reggel kellett menni gyógyszert (Velaxin) íratni. Megint ideges voltam elalvás előtt, és mikor kezdtem félálomba zuhanni, akkor azt éreztem, hogy egy scifiben vagyok, teljesen egyedül fekszem egy fekete teremben, liláskék színe van a testemnek s valami idegen lények próbálnak befolyásolni/machinálni/bántani. Próbáltam elmerülni az érzésben és szembenézni vele: "és akkor mi van, ha egyedül vagyok, tudni kell lenni egyedül, készülni kell a halálra, ahol szintén egyedül leszek". És talán nem is az egyedülléttel volt a baj, hanem a lényekkel, akik fenyegettek. Nem mertem belemerülni, még sokáig forgolódtam. Újabb kudarc.

Szólj hozzá!

wiw és telihold

2007.08.27. 17:17 :: machinator

Tegnap este lefeküdtünk és vártam, hogy elaludjak. De iszonyú ideges és feszült voltam, eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy a telihold ezerrel süt bele a pofámba, és attól nem csitulnak a különösen agresszív gondolataim, amelyek mindig azzal végződtek, hogy beleverek egy óriásit xy-nak a pofájába, vagy lelövöm egy nagy puskával. Valami miatt csomót pörögtem wiwes adatlapokon meg a sajátomon, és a belga különböző agresszív szövegeit próbáltam felidézni, hogy az milyen jól mutatna a bemutatkozásom helyén. Beugrott az is, hogy a wiw tulajdonképpen változtat kicsit az emberek életén, de minimum faktorként szerepel. Olyan, mint annak idején lemenni a Liszt Ferenc térre és ott belebotlani csomó ismerősbe, azzal a különbséggel, hogy az többé-kevésbé egy adott szubkultúrára vonatkozott, míg a wiwen mindenki fent van.

Aztán meguntam a forgolódást, bevettem egy xanaxot és lehúztam a redőnyt. És mit ad Isten? Hát persze, hogy a wiw-vel álmodtam, méghozzá azt, hogy kíméletlenül töröltem az adatlapomat. Most ez jel lenne? Kicsit mániákus lettem wiw-ügyileg (is), naponta többször belogolok és megnézem az általam nagyon utált fejek adatlapjait (ezeket főleg), meg azokat, akikkel már nem vagyok kapcsolatban, de jó lenne, és pusztán ezért vagyok rájuk mérges illetve utálom őket. Utóbbi csoportba találkozik például Éva.

Visszatérve oda, hogy wiw-ügyile is mániákus lettem: van csomó ilyen kattanásom. Például tudatosan kellett magamat leszoktatnom arról, hogy a csávóm egy volt pszeudonőjét (LK-t) minden áldott nap csekkoljam a Nők Lapja fórumán. Pár hete aztán elhatároztam, hogy ezt az ostoba kényszeres kémkedést felfüggesztem és szerencsére sikerült betartani.

 

Szólj hozzá!

Címkék: wiw telihold exnő

süti beállítások módosítása